2011. február 7., hétfő

Sárospatak

Cikk a tavalyi menetről

Mintegy 350 esztendős időutazásnak lehettek szemtanúi azok a látogatók, akik a sárospataki várat keresték fel 2010. augusztus 27-28-án. A Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület és kassai testvércsapatuk, a Bethlen Garde tagjai töltötték meg élettel a külső vár területét, a mostani parkot. Az itt felállított táboruk látványosan elevenítette fel a kora újkori katonaemberek hétköznapi életét: alvóhelyül szolgáló díszes sátrakkal, az étkek elkészítéséhez szükséges tábori konyhával, egyéb tábori felszerelésekkel, köztük a csatákhoz elengedhetetlen fegyverekkel és munícióval.
A tábor felállítását azonban megelőzte egy olyan „hajdúmenetelés”, mely a mai kor szemével mérve kivételes fizikai teljesítménynek számít. A Hagyományőrség két vezetője, Balatoni Imre és Ligetvári Géza, valamint a hozzájuk csatlakozó fél tucat „hajdú gyalogos” Kassáról indulva gyalogszerrel érkezett Sárospatakra, 5 nap alatt, erdőn, mezőn át megtéve a közel 80 km-es útvonalat. A teljesítményt az tette igazán értékessé, hogy a vállalkozó szellemű modern kori hadfiak teljes menetfelszerelésben, mindenféle technikai kíséret vagy segítség nélkül tették meg útjukat, annyi élelmet és vizet fogyasztva ezen idő alatt, amennyit magukkal tudtak vinni.

Folytatás és képek itt.





A sárospataki vár honlapja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése